Levente napjai

Voltam Kaláka koncerten.
Anyu élvezte, nekem először furcsa volt a nagy hangzavar, meg hogy nem hamisan énekeltek.

Gyorsan megszoktam a légkört és érdekesebb dolgok után néztem, ezért kézen fogtam anyát és sétálni vittem.
Sok kisgyerek volt ott, olyanok mint én, meg kisebbek, meg nagyobbak is.

Ahogy sétálgattunk fel-alá, egyszer csak megláttam a Perecet Evő Kislányt. Ő is meglátott engem, ezt onnan tudom biztosan, hogy gyorsan az anyukájához bújt és a perecét biztonságba helyezte nála.
Anyu sajnos még időben észbe kapott, és másik irányba cibált, de én sírni kezdtem, ezért nagyon gyorsan elővette a bulátás dobozomat.

Visszamentünk a babakocsihoz és Márti nénihez, (mert ő is eljött velünk) leülhettem a pokrócomra és játszhattam a dobozzal meg a vizesüveggel.  Jött egy kisfiú, és nagyon nézte a bulátámat, ezért anyu nevetve megkínálta, aztán jött megint, és anyu ismét adott neki, és nagyon boldog volt, hogy nem én vagyok az egyetlen kisgyerek, aki úgy csinál, mintha nem kapna otthon enni.

Anyu rávett, hogy tapsoljunk a zenére, meg rázogatta a fenekemet és azt mondta tánci-tánci.

Aztán vége is lett a zenélésnek és hazaindultunk. A kijáratnál egy kedves lány túrórudit nyomott a kezembe, amit sajnos elvesztettem.