Levente napjai

Este, fürdés. Homokozás miatt helyet cserélt két esti napirendi pontunk: a játszótér-haza-vacsora-fürdés-altatás sorrend borult, és hazaérkezés után az előszobában levetkőzve egyenesen fürödni mentünk. Ez Levit kapásból megzavarta, de attól totál kiborult, hogy homokos a pelenkájának lakója.  Annyira, hogy nem is pisilt a bilibe, hiába ült rajta. Pisilt viszont a nagyszoba padlójára, miközben Andrist öltöztettem pizsamába. Törülközőjét széttárva leguggolt és pisilt, majd szólt: Anya! Anya!

Hátralesek: Nahát, nem ide kellett volna, de nem baj, mindjárt feltöröljük. Legközelebb szólj és megyünk bilire.

Azért figyeltem a szemem sarkából, s nem csalódtam. Megint leguggolt, nyomott egy kis pisit, s gyorsan, diadalmasan kiabált nekem: Anya! Tettő! (Anya! Kettő!)

Kolompos koncertre vittük a fiúkat. Mind a négyen igazán élveztük, mindenki a maga vérmérsékletének megfelelően reagált: én teljes anyai lelkesedéssel és énekelve, mutogatva, toporgó lábakkal; Peti vigyorogva. Levi zavartan lógó nyelvvel, második bőrként tapadva ránk, s hevesen tiltakozva bármilyen részvétel ellen, Andris csodálkozva és vigyorogva nézelődött, egyszer még ritmusra is ringatózott, és majd kiesett az apja karjából, úgy bámészkodott minden irányba. Egy cseppet sem zavarta az irtózatos hangerő. Levi azért kifelé menet nem győzte mondogatni, hogy tettik! tettik (tetszik)

Levi megtette az első lépéseket a biciklizés felé, ügyesen teker Milán kis pótkeres bringáján. Andris pedig életében először ült hintában, és élvezte. Móni hintáztatta, ő meg csak álmélkodott.

Vasárnap megint ellátogattunk a Közlekedési Múzeumba. Lev nem volt a legjobb formában, teljesen felizgatta magát a vonatokon, s megbolondult a terepasztalért, amit ugye csak óránként indítanak el. Várni kellett háromnegyed órát. Komolyan megkönnyebültünk, mire végre elindultak a kisvonatok.

Vásároltunk, fúrtunk faragtunk, s Lev mindenből derekasan kivette a részét. Ültetett az apjával babot egy cserépbe (van már egy kis Levicserép, a lencse már szépen ki is kelt), festettek szekrényajtót.

Andris a hirtelen jött meleget nehezen szokja, vasárnap szegény nagyon nyugtalan volt, s izzadni is elkezdett.

dió, Süsü, kettyű, tettű (kettő), tettűné (kettő-négy, így számol) ajtú(ajtó, vagy ablak), lila, ígyó (kígyó, illetve kötél), kóa (gólya), gó (labda, golyó, illetve minden dobálhatónak ítélt tárgy), sza (csúszda, játszótér), aputi (apuci)

Lev szökik. Meglép, lelécel, olajra lép, tiplit vesz. Amint lehetőség nyílik rá, már kinn is van a gangon. Ebben a hirtelen jött kora nyári melegben folyton nyitva hagynám az ajtót, de miatta nem lehet. 

Egyik nap is, felébredt a délután alvásból, (Két óra az adagja, mindig megalussza, csak altatni kell.) s lábairól levéve kezeire húzta fel a zoknijait. Ezen kívül volt még rajta egy hosszú ujjú body. Így, mezítláb, félpucéron és kacagva rohant ki előlem a folyosó másik végére, feltartott kezein könyékig értek a zoknik. Ott megállt és kiabált nekem, hogy: Nem, nem! Nem taapa Te! Ké! (Nem, nem! Nem a Levi talpára való! Kezére!)

Én meg az ajtóban álltam és nem bírtam utána szaladni, mert féltem bepisilek a röhögéstől. Csak kiabáltam vissza, hogy: Levi, nem kesztyű! Gyere vissza, hideg a kő! Megfázol!  Belelépsz a dióhéjba és megszúrja a talpadat! Erre ő: Nem kő! Kettyű! Nem bibis taapa! Dió éjja nem! (Nem hideg a kő, nem fogok megfázni! Ez kesztyű! Nem lesz bibis a talpam a dióhéjtól!) A hideget kőnek mondja, mert mindig azt mondom neki, hogy hideg a kő. Ebből a kőt tudja mondani, a hideget nem, hát a hideg is kő lett a Levi nyelvén.

Na, mondtam neki: Gyere be gyorsan, na gyere ide! - S nyújtottam felé a kezem. Látta, hogy nem haragszom s gyorsan a karomba szaladt, csámpázva szedte a vékony virgácsait. Megzabáltam érte. 

Azóta mindig beszélget velem erről, a zoknik kapcsán, sőt, már Andrisnak is mondogatta, hogy Neeem, nem taapa, ké! Neem, nem, dádá!

Ha zavarban van, kilógatja a nyelvét, s mindenfelé néz; oldalra, aztán lesüti a szemét, rám néz, másfelé néz. Csak egy helyre nem néz: arra aki zavarba hozta. Azt kerüli a tekintetével. A nyelve közben jobbra lóg, balra lóg, tisztára mintha önmaga karikatúrája lenne.

Tegnap rákapott a Milán pótkerekes, 12"-os biciklijére. Apa tolta körbe-körbe fél órát, utána már kikérte magának. Egyedül az elindulás nem ment még neki, ahhoz nagy erővel kell a pedálokat  megtekerni, s erre még nem  érzett rá. Sajnos nincs fotó.

Érdekes, de három hete Solymáron nem érdekelte a pótkerekes bicaj, tologattuk pedig ott is. Utána Szentmártonkátán toltuk körbe egy háromkerekűn, akkor folyton veszekedett velünk, mert motorként akarta hajtani.

Andris teljesen leszokott az ujjszopásról. Biztos nem jön belőle semmi megnyugtató.

Kettőig. Napokig nem akartam elhinni, hogy a "tettő" az kettőt jelent nála. De azt jelenti. Jól is használja. Ezen kívül négyet tud még mondani, mert a motorján is 4-es szám van. 

Ahogy kitavaszodott, visszaszoktunk a játszótérre. Tavaly még inkább kerültem Levivel a gyerektársaságot, mert kis agresszorként viselkedett. Nem tudta, hogyan viszonyuljon a többi gyerekhez, így lökdösődött meg csapkodott. Inkább barangoltam vele.

Mostanra viszont megváltozott, megérett. Majd' kiugrik a bőréből, ha gyerekeket lát. Követi és utánozza őket, vigyorog és mosolyog rájuk. Simán elvan  nélkülem, én messziről tartom csak szemmel, s ha konfliktusba keveredik, igyekszem egy hajszálnyit késve beavatkozni. Általában ő az, aki enged, bár kezd felbátorodni. A csúszdázásban egészen vagány, fejjel előre is lecsúszik, meg hason is. Sőt, homokkal teli vödröt egyensúlyozva is. Felmászik egyre több dologra, nem szereti ha segítek. Ma kétszer perecelt a mászókáról, leporolta magát és futott tovább. Tegnap szemtanúja voltam, hogy elleste a klasszik mászókás szívatást: szándékosan csigalassan ment fel a lépcsőn a csúszdához, kicsit néha vissza is dőlt hogy letuszkolja az utána igyekvőket, s a válla fölött sandított hátra, sikerült-e az ovisokat feltartani. Kénytelen voltam beavatkozni, mielőtt meglincselték volna :D (Hé kisfiú, siess már, nem hallod?!)

Mivel nem tud beszélni, elég nehéz számára a kapcsolatteremtés. Bőszen vigyorog, testbeszél, mutogat és magyaráz, mimikát használ, de azért mégiscsak vérzik a szívem érte.

Ja, és folyton egy rejtélyes Annát keres, kérdezgeti tőlem, hogy Anna? Anna? és pásztáz a szemeivel körbe-körbe. 

Ma kapott egy motoros cipővédőt, Ági hozta el nekünk. (Áki atta!)

Ma kinyiffant a fényképezőgépünk. Szinte napra pontosan 4 mozgalmas évet kísért végig az életünkből. Nem tudom, mikor lesz pénzünk másikra, addig nincsenek fotók a fiúkról. Sajnos.

Jóban vagyok a postán a nénikkel, kedvencem egy hosszú vörös hajú, kék szemű néni. Én is kedvence vagyok neki, meg a többi néninek is, mert én adom a csekket nekik, én választok képeslapot, én rakom el az aprót anya tárcájaba, és ezt imádják. Meg a kék szememet.

Ma kaptam a kedvenc nénitől két matricát, rá is ragasztottuk a motoromra, anya mondta hogy ez ott lesz a legjobb helyen. Az van ráírva. ELSŐBBSÉGI.

Virág. Árvácska. Emmíí? Árvácska! Mííí? Bibis! Bibis a szirma, mert megfogtad. Majd meggyógyul! Bibi, eető? Duttunénni? Nem, nem tört el, meggyógyul egyedül, nem kell doktornénihez vinni. Nyugi. Majd meglocsoljuk holnap.

Izé. Mittudomén. Mííí?! Ja! Sorompó kezelő nyuszibácsi. Mí? Musz-musz. Répát eszik, rop-rop-rop. Tudod! Óóó opáá! Igen, nagyot ugrik, hopp, hopp, hopp.

Kőterítő gép. Kutyabácsi vezeti. Míí? Kő-te-rí-tő-gép. Oda van írva.

Kajla Bölény. Megint nem figyelt oda vezetés közben és bummm! Nekiment a másik autónak! Kajla Bölény elrepült! Miíí? Bibi? Neeem, nem lett bibis, szerencsére. Ató bumm? Kicsit bumm, igen. Picikét. Pittibumm? Igen.

• Elpakoltam vacsora után. Anyu kivett az etetőszékből, (három kecsapos-majonézes virsli, és két szelet frissen sült kuglóf után) s gyorsan nekiállt elmosogatni. Az asztalon maradt a kecsap, majonéz és a mustár. Vacsi közben jól kikérdeztem anyut, melyik melyik, kicsit ordított is velem, hogy: Még mindig majonéz!!!! Szóval tisztában voltam vele, hogy azoknak a hűtőben a helyük. Szépen be is pakoltam őket, anya nagyon meg volt lepve, mert meg is kérdeztem, hogy a mustárt hova tegyem. Aztán szaladtam kezet mosni a fürőszobába, mert kaja után mindig maszatos vagyok.

• Fürdés előtt bilizni szoktam. Ma már biliztem egyszer ebéd után is, de most megint volt kedvem ráülni. Igazság szerint rekord gyorsan kicsurgatom az adagot. Ugyanis a bilizésben nem a pisilés a jó, hanem az, hogy én önthetem ki, elköszönhetek (pápá pú!)  és a legklasszabb: lehúzhatom a vécét! Az a szabály, hogy egy bilizésért egy vécéhúzás jár, de ez hülye szabály, meg mindig el is felejtem. Szóval ma lehúztam úgy... hát sokszor, mert anya kiabált is velem miatta. Úgyhogy este megint biliztem egy kicsit, miközben anya Andrist fürdette. Utána összevesztünk azon, hányszor húzom le a vécét. Megpróbáltam kompenzálni és fel akartam mászni a vécére, hogy akkor most oda is púzzak, csak leborultam, mert el van törve a vécédeszka. Anya bebugyolálta néhány törülközőbe Andrist, adott neki játékot, s a babakocsiba tette, aztán hozott nekem sámlit, vécészűkítőt és pisiltem a vécébe is! Na persze a vécépapírozásért csináltam, megtöröltük amit ilyenkor meg kell, osztán nosza, vécé lehúzás :) Sőt,  egy kicsit vécét is pucoltam a vécékefével, ezen megint vitatkoztunk picikét.

• Aztán fürödtem anyával, s megint családosat játszottam: a nagy piros vödrömbe raktam apa halat, anya halat, te halat, meg baba halat. És ügyesen mosok fogat.

• Inni mentem, székre álltam bögrét vettem elő és vizet töltöttem a csapból. Aztán levettem még két bögrét, és csináltam anyának innivalót, meg apának is, meg magamnak is még egszer. Aztán kiöntöttem a vizeket, megint telitöltöttem a bögréket, és közben mondogattam, hogy melyik az anyáé, az apáé, a Levié. Babának természetesen nem töltöttem, mert ő még nem iszik pohárból.

• Andrissal játszottunk. Anya épp tejet adott neki, mikor hatalmasatt púzott. Nagyon vicces volt, ilyen nagyot még én se tudok púzni! Meg is szagoltam, ahogy anya szokta, hogy kakis-e a pelusa. Fúúj, nagyon büdi volt! Kakás! Andris meg nevetett nekem, hogy szagolgatom a pelenkáját és fintorgok, úgyhogy szagolgattam és fintorogtam és mondtam neki, hogy kaka! Baba, kaka! És tök jót nevettünk.

• Aztán esti mese előtt Andris kiskutyázni kezdett a nagyágyon, ami szerintem nagyon vicces, ezért utánoztam és kiskutyáztam én is. Ez meg Andrisnak tetszett, anya meg lefényképezett minket, ahogy kacagva kiskutyázunk, az öcsém meg én.

Pakolja apja cédéit. Szigorúan tilos tevékenység, elvileg, de elég lazán kezelem a kérdést. (Nem az én cédéim ugye) Rengeteg lemez, egyesével pakolássza őket a tartóba.

-Babáé, Mamáé, Mómié, Mináé, Papáé, Didimamáé, Didipapáé, vaváé, Anyáé, Apáé, Pitué, Nénnéi, Ídié, Illáé, Ádáé, Atié, Ágié, Áginénnéé, huhué, düttünénnéé (doktor nénié), atúé (autóé), ígyóé (kígyóé), Annáé. pápá pápá.

Kapott egy nagyobb motort, a teszkóban gyerekjárgyány-vásár van, gondolom a tavaszi szezonnak ez az aktualitása. Már nagyon időszerű volt, a kismotort rútul kinőtte. Megdumáltuk vele, hogy azt odaadjuk Andrisnak, majd ha megtanul motorozni, ő azzal jön. Tiltakozás nélkül beleegyezett. Most már csak cipőt kell vennünk, mert a teljesen jó Supi+ cipőjét lyukasra motorozta. Értelemszerűen muszáj beszereznünk egy cipővédő cuccot is. Most gumicsizmában jár, az esős idő miatt ezzel nincs is gond, csak nagyon rondán süllyed befelé a bokája. Nem javul, inkább romlik, már frankón látványos x-et formáznak a lábai.

Folyosón. Motorozás, és egy 20 perces városligeti atomhiszti után:

És remélem fogzik. Nagyon remélem, mert a tegnap éjszakai bomlasztásra nincs más ésszerű magyarázat. Nem aludt ugyanis. Fel-felsírt fájdalmasan, bömbölt sokáig, és nem altatta el magát az ujjszopással. Csak a cici, az kellett neki. Bízom benne, hogy ezt a negatív csúcsot nem akarja ma este ismét megdönteni.

Ma elvittük fülészetre is, mert annyira gyanús volt, hogy esetleg a füle fáj, s nem a foga, de tévedtünk. Semmi baja a fülének.

Négykézláb ringatózik a járókájában, most már lábtámasztás nélkül is. Néha túlságosan is meglódítja magát, s előre esik, fejjel bele a lepedőbe, na akkor van ám nagy óbégatás.

Enni nem eszik semmit, köszöni szépen, kifli csücskön kívül mással nem lehet lázba hozni.

Akkora haja van, hogy már rálóg a fülére. Tiszta hippi.

Méredzkedés a második meningococcus elleni oltáskor, azaz jövő héten lesz. Nem hiszem, hogy fogyott volna.... kábé 8 kiló lehet.

..96..97..mindjárt megvan a száz...98

Levente fababának hívja a matrjoska babáimat. Van három, Minszkből. Legalább velem egyidősek, de nagyon úgy tűnik, hogy mégegyszer ugyanennyit már nem fognak megérni. Lev kezelésbe vette őket.

Szétszedni is gyönyörűség őket, hisz mindig van egy kisebb, egy még kisebb, egy icuri-picuri, s mikor már azt hiszem megtaláltam az utolsót, még abban is lapul egy miniatűr babácska. Aztán milyen jó kirakni őket, sorba rendezni, szétszedegetni, megtalálni mindnek a párját, kincseket csempészni a hasukba, végül családosat játszani velük.

Fababák a kabriósított villamoson

Nagyon érdekes, hogy Lev először a legnagyobb babát hívta anyának, az eggyel kisebbet apának, két kisebbet meg magának és Andrisnak tartott fenn, aztán cserélt meg minket és a legnagyobb baba lett az apa, s a kisebb lettem én.

Ezek mind csicsizni jöttek Levivel

Velük is alszik, enni is vitt egyet. Megkérdeztem, szereti-e a csokikrémet a baba? Gondolkozott, aztán azt mondta: jó. baba kém jó. kakaú.

Dupla nullás történetek következnek. Az ilyen kitérőre még a király is egyedül jár, de csak addig, míg gyereke nem születik. Vége a csendes magánynak, egy törpe terrorista zaklatását tűrve kell legintimebb anyagcsere folyamatainkat intézni.

Mostanában Levi is bilizik. Nem minden nap,  de elég rendszeresen ráül esténként, fürdés előtt. Kicsit mindig noszogatom, ha nagyon nem akar, vagy nem úgy jön ki a lépés, akkor kihagyjuk a bilizést. A kisfiam társas biliző. Igen. Együtt trónolunk, kihasználva a szülői jó példa aranyban ki nem fejezhető értékét. Én a vécén, ő arrébb, egy fürdőszobaszőnyegre tett bilin (csúszásgátlás) hajtja végre a nagy attrakciót. Minap atyja is itthon volt, s Levi alkalmazkodott az új helyzethez, váltásba parancsolt bennünket a toaletten. Először apa, aztán anya trónolt, közben ő élénken fülelt nincs-e átverés, s telicsurgatta a bilit. Egyelőre tehát itt tartunk, esténként belepisil a bilijébe.

Pár napja kedődött mi? mi? korszaka a vártnál jobban megviseli az idegeinket. Nem, a vécén sem hagy békét nekünk, követ, mint egy pincsikutya és kérdez, kérdez, kérdez. Ugyanarra rákérdez ötvenszer, az ember nem tud magába szállni. Ha késünk a válasszal, rögtön hisztérikus színezetet ölt a hangja. Emmi? Emmi? Míííí? Borzalom.

Megyünk a dokihoz, késő délután rendel. Teli a város hazafelé igyekvő felnőttekkel, gyerekekkel, autósokkal. Komótosan kerülgetjük a járókelőket. A Király utca sarkán, az egyik kirakat alatt a földön, eldobott női bugyi hever. Levente rögtön kiszúrja, és mutogatva, hangosan igyekszik tudtomra hozni mit lát:

-Anyáé, Anyáé!

Lev karácsonyra kapott egy Noé bárkája nevű játékot. Kinyitható bárka, egy halom gumiállattal (mind párban van). Van hozzá ősz szakállú Noé, és a fia. Utóbbi  a közel-keleti ruhaviselet miatt tök úgy néz ki, mintha nő lenne.

Na ők a Télapó meg a felesége. Levi szerint.

Tegnap a délutáni alváshoz ezt az állatkertet vitte magával. Először megetetett minden jószágot, majd szépen a kispárnájára fektette az egész bandát aludni.  Egyesével, minden állatot a párja mellé, Télapóékat is, természetesen. Az ő feje már alig fért el a kispárnán. Szerencsétlenségemre be is takargatta őket, ezzel pedig lesöpört mindenkit a párnáról, kétségbeesve keresgettük őket az ágyban. Újra lefektettünk mindenkit csicsizni, Levi újból betakarózott, megint keresgettük az állatokat és Tépót meg nénnét. Ezt még megismételtük vagy kétszer. Kínomban berámoltam őket az átlátszó kistáskába, amiben amúgy is tartjuk őket. Azt ölelte Lev, miközben végre elaludt.

Hajtogattunk papírtulipánokat és ablakdíszt készítettünk belőlük, felfűztük őket szép sorban egy fonálra. Levi hajtogatásban még nem tud részt venni, de aktívan sertepertél körülöttem, fantáziadús ötletei támadnak, és kérdezés nélkül neki is áll megvalósítani őket. Például szerinte fontos ollóval vagdosni egy kicsit a tulipánokat, meg ilyesmi. Ami viszont igazán vicces, hogy Levente "mindent be kell csukni" mániája a papírtulipánok szirmaira is érvényes, folyton visszasimogatta őket bimbósra. Egy darabig ellenkeztem vele, aztán ráhagytam, egye fene. Az ablakba akasztás a mi ablakmagasságunk mellett cirkuszi mutatványnak bizonyult, főleg úgy, hogy fél lábammal Leventét rugdostam vissza finoman a kanapéra. Nagy meló volt, mert irtó gyorsan és nagyon elszántam igyekezett utánam mászni. Stikában még kihatogattam  a tulipánszirmokat. A folyamatos zaklatás miatt a tűt elfelejtettem levágni a fonál felső végéről, ami úgy 3 méter 20 centi magasan lehet, majd ha mindkét gyerekem egyszerre alszik,  visszaszerzem. A másik tulipánfüzér még nem került ki az ablakba, egyelőre halogatom a tornamutatványt...

Levi kapott a Papától egy székpárnát. Nem tudta mi az, mondtam neki, hogy párna. Erre ledobta a földre, lekuporodott és lendületből letette rá a fejét. Akkorát koppant, hogy én is megijedtem. Sírva és sértődötten mutatta, hogy nem jó a párna, én meg fuldokolva magyaráztam, hogy popó alá való, rá kell ülni...

Andris nyíladozó értelme minden nap ámulatba ejt minket. Tegnap már kétszer láttam, hogy a járóka rácsaihoz ékelődve úgy próbál szorult helyzetéből szabadulni, hogy felkapaszkodik rajta. Ha így folytatja, lassan aktuálissá válik a kiságy és a járóka szintjének lejjebb helyezése.

Ezzel párhuzamosan megszűnt nyugodt, szemlélődő csomagnak lenni. Egyedül töltött idejének minimum felét kitartó sírással, bömböléssel, ordítással kíséri. Nagyon édes, már akkor sírva fakad, mikor a járókánál megállok vele. Ha leülök mellé és úgy babrálok, még elvan. Levi is sokat bohóckodik vele, azt is szereti. Mindegy, ki foglalkozik vele, csak egyedül ne maradjon, mert akkor eltörik nála a mécses.

Így oké, van kit figyelni:

Mókus Regő odújából kipotyognak a télire gyűtött csemegék. Levi ezt úgy meséli, hogy:

-Tyopp, tyopp, tyopp, tyopp...

Miről beszélgetünk mostanában?

Például a dédimamáról. Megbeszéljük, mit csinál éppen a dédimama, dédipapa. Ha épp aludni mennek, Lev mindig felfelé mutogat, hogy dédipapa fönt alszik. Megbeszéljük hogy tyúkszaros (pipipú) lett a gumicsizmája, lepucoltuk a talpát. (taap) Nyuszis mondókáknál mindig Lillát (illa) emlegeti, és azt is sokszor el kell mondanom, Lilla éppen mit csinálhat.

Beszélgetünk a doktornéniről. Mit fog csinálni Levivel, milyen matricát adott a múltkor. (Mai látogatásunk alkalmával Lev vidáman, izgatottan szaladt be, háromszor is kinyitotta a száját,  a spatula különösen tetszett neki. Bevasaltuk a matricát és a recepteket, Levi köszönt és boldogan szaladt kifelé. Ha el nem csípem, meg sem áll a patikáig, de pólóban azért mégse kószálunk az utcán.)

Eljutottunk a mi? mi? korszakba is. Napjában ezerszer kérdezi meg tőlem, embereket, tárgyakat, hangokat kell megneveznem.

Mindent számon tart, hogy kié (apáé, anyáé, babáé, Teé) és honnét való (nénné atta, Ati atta, papa atta, mama atta, satöbbi).

Új, kedvenc szava a krém, most veszem észre, mennyi krém közt élek. Popsikrém,  fürdető kenőcs, testápoló krém, arckrém, kézkrém, fogkrém, labello, nutella, tejföl, mind-mind megannyi "kém".

Azaz négykézláb állva előre és hátra ringatja magát. Nem tökéletes a négykézláb állás, csalással sikerül csak neki, ha megtámasztja a lábát a rácsokban.

Illusztráció:

Lev és Andris jól elvannak egymással, ez nagy megnyugvással tölt el. Lev odaáll a járókához és nevetteti, játékait zörgeti Andrisnak. Bemászik mellé, görgeti, húzza-nyúzza a kicsit, az meg röhög. A kiságyba is bemászott hozzá valamelyik nap, szerintem az ujját is a szájába dughatta mert Andris hatalmas adag anyatejet büfögött vissza. Rosszkedve nem volt tőle, csak Levinek nem tetszett, hogy maszatos a keze.

Valamelyik reggel is épp öcsipiszkálás volt napirenden. Egyszercsak Levi kiabál utánam, sürgetően, kétségbeesve. Szaladok, s mit látok? Andris fülig érő szájjal vigyorog bátyja arcába, közvetlen közelről. Az érintett arca nem önszántából volt olyan közel, hanem azért, mert öccse pici marka az üstökébe markolt és húzta azt magához... Levente annyira meglepődött ezen, hogy nem tudta kiszabadítani a haját, s rémülten kiabált segítségért. Megmentettem.

-Bibi! Mómi ínta tető tsípi!  Anya Ata!

Fordítás:

- Bibis az ujjam! Móninál a hinta lehajtható tálcája becsípte! Anyu (Kata) volt!

Két napja történt, de még mindig téma, a bibire naponta 10-szer kell puszikat adni. Eztán semmit se lehet majd eltitkolni, ez tutira bemószerol.

KicsiBó szépen forog, és képes hátrafelé tolni magát a karjain támaszkodva. Ennyi tudománnyal birtokába jutott a helyváltoztatás képességének, amit próbál tudatosan alkalmazni, hétvégén végre megfigyelhettem. Hőn áhított érdekes játékhoz próbálta elnavigálni magát forgással és tolódzkodással. Nem sikerült neki, de látszott, mit miért csinál.

Azt is láttuk, hogy kísérletet tesz a hátsó fertályának megemelésére, lábainak felhúzására. Még gyenge próbálkozások ezek, de Andris nagyon ígéretesen, szépen sorban halad a mozgásfejlődés fázisaiban, tehát végre nyugodt vagyok. Tudomásul vettük, hogy ketteske Lassú Víz (uff), nem fog szaladni 10 hónaposan.  (Péter 8 hónaposan fordult meg, bár koraszülött és extra dundi baba volt.)

Lassú Víz menetrend szerint eljutott lábacskái aktív felfedezéséhez. Ha épp nincs nála játék, folyton a levegőbe dobja a tappancsokat és kalimpál velük, cibálja őket, próbálja bekapni. Egyelőre sikertelenül.

Lassú Víz és apja, esti örömködés közben:

Hétvégén dédi beavatott a rendes felnőtt kaják világába. Dédi nem tartja sokra a modern táplálkozási útmutatásokat, így aztán, míg a többiek is ebédeltek, villámgyorsan megkínált némi friss solymári kenyérhéjjal. Mert Solymáron még a kenyér is más.

A kenyérhéj majdnem olyan klassz dolog, mint a cici. Cuppogtam, szopogattam, két marokkal tömtem a bucimba. Nem hagytak nyugodtan táplálkozni, mindig kihúzták a számból, nehogy túlcsócsáljam, újat adtak, másik végét tették a számba, úgyhogy folyton stresszben voltam. Ordítottam is, hogy ne vegyék már el, de anyám nagyon dilis volt és halálra aggódta magát. Kékült-zöldült az idegeskedésben, hogy gyomromig dugom a falatot, megfulladok és hasonlók. Pedig csirkecsontot is kaphattam volna, ha nem olyan ijedezős.

Ez a kenyérhéj tehát igazán döfi ennivaló, nem úgy, mint a gyümölcspapik. Anya most nem tudja mit tegyen, mert kenyérhéjat még nem akar adni a glutén miatt. Meg azt mondja, hogy fontos a sorrend, hiába vagyok már hét és fél hónapos, fokozatosan kell bevezetni az ételeket hogy felkészüljön a szervezetem, nem indíthatunk rögtön oldalassal. (Pedig azt is lehet cuppogni szépen, láttam ám!)

Én mindenesetre a kenyérhéjra szavazok!