(Alábbi képen Obelix kenőcsös dobozzal játszik.)
Mert ilyeneket csinál velem, hogy etet, miközben etetem. Én a szája felé nyújtok egy kis falat emezt, ő meg cserébe az enyémbe rak egy kis darab amazt. Vagy fogja a kölesgolyót, kicsit leharap belőle, aztán teszi a számba, hogy én is harapjak. Aztán megint ő jön. Egy ide-egy oda.
Meg tapsikolni kezd, ha zenét hall. És izgatottan ficereg, ha tudna táncolni, hát ropná piszkosul. De ez nem elég, megkeresi a kezeimet és tapsoltat engem is.
És utánoz. Üres bögrémet a polcra teszem, ő leveszi, mert tudja hogy tilos levenni, és beledugja az orrát, belehuhog, vigyorog, nézi nevetek-e, aztán fogja és visszateszi. Ezért persze megdicsérem, hogy visszateszi. Úgyhogy megint leveszi, bohóckodik, hadonászik vele, visszateszi.
Táviránytót is odateszi, a polcra. Mivel azzal is tilos játszani.
Simogat. Magától megsimogatott egyik nap, elalvás előtt. Én mosolyogtam neki, ő meg háromszor megsimogatott.
Erre hetek óta tanítom, mert izgatottságában ütögetni kezdi az arcomat, fejemet. Még mindig ütöget, de rögtön szólok, hogy fáj, inkább simogass, és erre gyorsan simogatásra vált át. Ma véletlenül a kezemre koppintott a hosszú nyelű kanállal. Én mondtam, hogy au ez fáj, erre gyorsan odafordult felém és megsimogatta az arcomat. Aztán lelopta rólam a szemüveget, dehát istenem, nagy volt a kísértés.
Incselkedik velünk, játszani hív. Szeret kukucsolni, sokszor ő kezdi, meg szeret sétálni, olyankor megkeresi a kezünket, azon is a mutató ujjunkat, megfordul, kezet cserél, és máris robog előre. Ha talál valami érdekes cuccot, rögtön mutatja nekünk, vigyorogva.
Rázza a fejét, nem-nem értelemben. Mindig helyesen használja, ha használja, de még bátortalanul. És nem néz közben a szemünkbe, ezért első pár alkalommal azt hittem véletlenül csinálja.
És dumál, dumál, dumál, berreg, hápog, kacag, izgatottan sikongat, méltatlankodva hörcsögpofával fúj, játszadozva ismételgeti velünk, hogy mmmmmmmbe!, komplett monológot ad elő babanyelven, zsörtölődik is, meg veszekszik is, sőt néha mintha anyámat is szidná. Megsértődik, elfordul és kicsit arrébb mászik zokogva, aztán elmászik előlem ha vigasztalni akarom és csak jobban rázendít, közben várja hogy mégis-mégis megölelgessem...
Ha fáradt, és túlpörög, akkor egyfolytában kacag minden apróságon, de annyira de annyira kacag, hogy piros lesz az arca, a végén már attól is kacag, ha csak ránézek, nem kell csiklandozni se.
Utolsó kommentek