Levente napjai

Tegnap kipróbáltam az új tudományom élesben is.

Anyuval kirándulni mentünk. Trolibusz, hetesbusz és sétaaaa.

Egyedül sétáltam, mert anya kiengedett a babakocsiból. Imádtam. Annyi érdekes dolog van, amit meg kell nézni, cigicsikk, borostyánlevél, apró fehér kavicsok az úton, friss zöld fűcsomók. Anyu nem engedte megkóstolni őket, volt amit meg se foghattam.
Sajnos valami oknál fogva nem is lehet mindenfelé sétálni, csak egyenesen előre, ebben semmi érdekes nincs. Ezért ha csak tehettem, elszaladtam anyutól, de mindig utolért. (Mert göröngyös volt az út, és én eltaknyoltam, csak azért.)

A babakocsim egyedül is tud menni, ilyet még nem is láttunk, se anya se én. Egyszer, mikor elszaladtam, a babakocsim is elszaladt, de a másik irányba. Anyu nagyon megijedt, mert ő nem tud kétfelé szaladni. (Mert nem elég ügyes, én bezzeg tudnék a szélrózsa minden irányába, de nem hagyja.)

Apu se szereti a babakocsimat, mert nem lehet tolni, fél kézzel egyáltalán nem. Tegnap anyunak sikerült, de csak úgy, ha csigavonalban mentünk. Legalább ez érdekes volt.
Aztán anya megunta, hogy engem és a kocsimat kísérgessen és visszaszíjazott a járgányba, persze én ellenkeztem, de még ő az erősebb. Vigaszul kaptam kekszet, és mindenféle irodákba mentünk, meg lifeztünk sokat. Sőt a végén még apuval is találkoztunk, úgyhogy kényelmesen mentünk haza, autóval.