Levente napjai

Ma megtanultam egyedül kifűzni a cipőmet.
Figyelem anyut, mit hogyan csinál, s mikor egy kicsit egyedül hagy, akkor gyakorlok.

Például gyakorlom az asztaltörlést.
Elveszek egy új szivacsot a mosogató alól, odamegyek vele az asztalhoz, felmászom egy székre és szépen letörlöm az asztalt, ahogy anya szokta.
Ha elöl marad a partvis, elviszem és söprögetek vele.
Segítek ruhát szétdobálni a fürdőszobában. Teregetni is segítek, kirázom a ruhát, mehet a szárítóra. Mikor anyu beviszi a szárazat, hogy összehajtogassa, én is megfogom a szennyesruha-tartómat és viszem utána. Már majdnem elbírom. Csak kicsit erőlködök, mikor hurcolom befelé, de ez azért van, mert túl nagy nekem.
Cipekedni különben is nagyon szeretek. Minél nagyobb annál jobb. Anya mindig rimánkodik, hogy ne emelgessek akkora dolgokat mert sérvet kapok. Nem tudom mi az, ha finom, akkor jöhet.
Teríteni is segítek. Ha látom, hogy mindjárt kész az ennivalónk, minden bambusztányért és tálcát az asztalhoz hordok. Ha poharat is találok, akkor azt is.
Segítek öltözködni. Szandált, zoknit le tudok szedni magamról, sajnos felvenni még sosem sikerült, mindig anyut kell megkérnem, hogy visszahúzza rám. A harisnya nagyon idióta találmány, azzal nem boldogulok. Még a pólómból is ki tudok bújni, ha anyu valamiért lassan húzza le rólam, és megunom a totojázást.
Apának is szoktam segíteni számítógépet szerelni. Meg dobozokat pakolni, utánaviszem a csavarhúzóját, amit elloptam, ilyesmik.