Lev szökik. Meglép, lelécel, olajra lép, tiplit vesz. Amint lehetőség nyílik rá, már kinn is van a gangon. Ebben a hirtelen jött kora nyári melegben folyton nyitva hagynám az ajtót, de miatta nem lehet.
Egyik nap is, felébredt a délután alvásból, (Két óra az adagja, mindig megalussza, csak altatni kell.) s lábairól levéve kezeire húzta fel a zoknijait. Ezen kívül volt még rajta egy hosszú ujjú body. Így, mezítláb, félpucéron és kacagva rohant ki előlem a folyosó másik végére, feltartott kezein könyékig értek a zoknik. Ott megállt és kiabált nekem, hogy: Nem, nem! Nem taapa Te! Ké! (Nem, nem! Nem a Levi talpára való! Kezére!)
Én meg az ajtóban álltam és nem bírtam utána szaladni, mert féltem bepisilek a röhögéstől. Csak kiabáltam vissza, hogy: Levi, nem kesztyű! Gyere vissza, hideg a kő! Megfázol! Belelépsz a dióhéjba és megszúrja a talpadat! Erre ő: Nem kő! Kettyű! Nem bibis taapa! Dió éjja nem! (Nem hideg a kő, nem fogok megfázni! Ez kesztyű! Nem lesz bibis a talpam a dióhéjtól!) A hideget kőnek mondja, mert mindig azt mondom neki, hogy hideg a kő. Ebből a kőt tudja mondani, a hideget nem, hát a hideg is kő lett a Levi nyelvén.
Na, mondtam neki: Gyere be gyorsan, na gyere ide! - S nyújtottam felé a kezem. Látta, hogy nem haragszom s gyorsan a karomba szaladt, csámpázva szedte a vékony virgácsait. Megzabáltam érte.
Azóta mindig beszélget velem erről, a zoknik kapcsán, sőt, már Andrisnak is mondogatta, hogy Neeem, nem taapa, ké! Neem, nem, dádá!
Ha zavarban van, kilógatja a nyelvét, s mindenfelé néz; oldalra, aztán lesüti a szemét, rám néz, másfelé néz. Csak egy helyre nem néz: arra aki zavarba hozta. Azt kerüli a tekintetével. A nyelve közben jobbra lóg, balra lóg, tisztára mintha önmaga karikatúrája lenne.
Utolsó kommentek