Azt pedig még jobban szeretem, mikor apu számítógépet szerel. Rengeteg ismeretlen dolog és apróság van olyankor szerteszét, én pedig mindent elkövetek azért, hogy ezeket alaposan szemügyre vegyem. Esetleg meg is kóstoljam.
Na ezt apu nem szereti.
Anyu se.
Nem hagynak fejlődni.
Múltkor is arról beszélgettek, hogy beszereznek egy fémdetektort, és minden este ellenőrzés lesz a pocakom előtt, hogy pittyeg-e. Mert ha pittyeg, akkor bizony betermeltem pár csavart titokban. (Ahelyett, hogy foglalkoznának velem és odafigyelnének rám. Akkor ugye ilyen nem fordulhatna elő.)
Ma este is majdnem sikerült megennem egy kis mágnest, de anyu rögtön kiszúrta, hogy hiányzik. Nyomban felkapott, fejjel lefelé lógatott, és rázni kezdett, míg ki nem esett a számból. Megalázó volt, sírva is fakadtam.
Vigasztalásként ehettem anya vacsijából. Megosztotta velem és ez nagy szó, mert anya nagyon irígy a kajára, tőle nem lophat senki, ő bezzeg lop mindenkiéből. Pörköltet ettek rizzsel, finom omlós volt a husi, nem is kellett rágni. Meg husileves is volt, a kedvencem. Nem is értem, miért próbálnak még mindig se íze se bűze bébikajákkal tömni. Bezzeg maguknak normálisan főznek. Ha meg nem főznek, akkor a börgerkingben esznek, ahol én maximum sült krumplit kapok. Nem igazság...
Utolsó kommentek