Levente napjai

Babakocsival mentünk, amit én nagyon élveztem, anyu kevésbé.
Békávézni azért jó, mert:

• lehet ismerkedni,
• utasítgatni anyut, hogy bökdösse meg a kapaszkodókat, és akkor azok hintáznak,
• lehet figyelni, ahogy megállunk, ajtók nyílnak, csengetés, becsukódnak, elindulunk, és minden egyes fázisnál elégedetten mondani, hogy: Nnna!
• leszállás után lehet integetni, hogy pápá,
• az emberek körülöttünk mindenféle izgalmas dolgot csinálnak, kezdve például azzal, hogy mindenkinek van cipője és mindenkié másmilyen,
• satöbbi.

Sikerült  ébren maradnom Solymárig, és erre roppant büszke vagyok, mert nagyon küzdöttem az álommanók ellen.

Dédiéknél azért jó, mert:

• lehet finomat enni,
  
• lehet játszani a szúnyoghálós ajtóval,
• ott van Saci Berci Artúr, a három vau, akiket lehet simogatni, és akik folyton összenyalnak cserébe,
• lehet menetelni az udvaron, teraszról le, teraszra fel, pipisekhez, műhelyhez, kerítéshez,
  
• mindig megyünk dédimamával szomszédolni,
• meg sétálunk is, játszótérre is megyünk,
• és van nagy hintaágy.

Csak pakolni tilos, meg rámolni, telefonálni, szekrényekben turkálni, ezekért a mama mindig  nagyon kiabál.

A pipisek megcsipkedték a kezemet meg a nadrágomat, ezen én mindig jókat kuncogtam. Meg azon is, mikor a kutyák kicsi a rakást játszottak velem és ki se látszottam alóluk. Azon anyu nem szórakozott olyan jól, nagyon kiabált a kutyákkal, de azok is olyan szófogadók mint én, úgyhogy hiába.