A szomszéd utcai kisbolt fontos szerepet tölt be az életünkben. Túl azon, hogy ebben az éjjel-nappaliban lehet a legfinomabb és egyben legolcsóbb kiflit, zsömlét és tejet kapni a környéken, jelentős motivációs erőt is képvisel Lev számára. No meg, rengeteg érdekes tapasztalatra is szert tehetünk itt, a mindennapi élet érdekes összefüggéseiről, úgy mint vásárlás, hogyan kerül a kifli a boltba, stb.
A személyzet mindig cserélődik, és többnyire bácsik alkotják. Csak egy lány van, aki már időtlen idők óta itt dolgozik, s ő Levi kedvence: Dóri. Egyik varázsmondatunk: "Megyünk Dórihoz, tejet venni!" Ebben a mondatban két kulcsszó is van: Dóri és tej. Mögöttes tartalomként erős befolyással bír Levire az is, hogy Dóri mindig nyom neki tejszínhabot egy műanyag pohárba, amit ő kávékeverő pálcikával kikanalaz. Szigorúan a pult mögött, és szigorúan egy puszi a tejszínhab ára. Levi rafinált fazon, sose fizet előre, a puszit mindig csak a tejszínhab után adja. Nyáron még vígan befért a pult alatt, mostanában már beüti a fejét, ezért -ahelyett, hogy kicsit lehajtaná a kobakját- mindig jelzi Dórinak, hogy nyissa fel előtte a pultot. Fejedelmien bevonul, kér egy szokásosat, (régebben a fagyis hűtőre is felült, de már túl nehéz) majd elmagyarázza Dórinak, hogy melyik cigi a mamáé és melyik a papáé, nyugtázza, hogy nem megy a ventillátor, és megnézeget mindent.
Előfordul, hogy nem Dóri, hanem valamelyik fiú van szolgálatban, ilyenkor kimarad a dőzsölés, bácsikkal nem haverkodik olyan könnyen. Egyszer azért megpróbálta elmagyarázni Dodinak is, hogy ő hol szokott ülni és mit szokott enni, de Dodi nem ért Leventéül, mi meg nem fordítottuk le neki. Ilyen esetekre marad a szimpla vásárlás. Lev kivesz két liter tejet a hűtőből, egyenként feltornássza őket a fejével egymagasságban lévő pultra, tesz hozzá egy csomag kiflit, zsömlét, (mikor mit) kérésem szerint. Na ekkor kell elcsípni, mert belejön a vásárlásba. Először nápolyikat pakol, majd a pici, szívószálas, szintetikus itókákhoz megy, és próbál meggyőzni engem, hogy vegyünk olyat is. Már nem távozik fizetés nélkül, mint nyáron tette volna párszor, felkapva egy másfeles ásványvizet. Tudja, hogy anya/apa kifizeti a vásárolt holmikat, a pénzt sokszor ő adja, és veszi el a visszajárót.
Szoktuk látni, ahogy árut hoznak. Levivel lecövekelünk, és bámuljuk, ahogy rekeszenként vándorolnak befelé a pékáruk, sörök, ásványvizes és üdítős üvegek. A pék szálítója például kifejezetten kedves, nagypapa-kinézetű ember. Még integetett is a múltkor, mikor meghallotta, hogy Lev izgatottan kiabálja: kakaú! (Tényleg kakaóscsigát vitt.)
(Hétfőn, szerdán, és pénteken délelőtt nagyon veszélyes Levivel a Király utcában sétálni, mert ilyenkor megy végig a kukásautó is. Többször jöttünk már haza kukásautó-tempóban, követve a kocsit, kukától kukáig. A kukásoknál biztosan munkaköri előírás, hogy a tátott szájjal bámuló maszatos kisfiúkra mosolyogni kell, meg integetni nekik.)
Utolsó kommentek