Ahogy kitavaszodott, visszaszoktunk a játszótérre. Tavaly még inkább kerültem Levivel a gyerektársaságot, mert kis agresszorként viselkedett. Nem tudta, hogyan viszonyuljon a többi gyerekhez, így lökdösődött meg csapkodott. Inkább barangoltam vele.
Mostanra viszont megváltozott, megérett. Majd' kiugrik a bőréből, ha gyerekeket lát. Követi és utánozza őket, vigyorog és mosolyog rájuk. Simán elvan nélkülem, én messziről tartom csak szemmel, s ha konfliktusba keveredik, igyekszem egy hajszálnyit késve beavatkozni. Általában ő az, aki enged, bár kezd felbátorodni. A csúszdázásban egészen vagány, fejjel előre is lecsúszik, meg hason is. Sőt, homokkal teli vödröt egyensúlyozva is. Felmászik egyre több dologra, nem szereti ha segítek. Ma kétszer perecelt a mászókáról, leporolta magát és futott tovább. Tegnap szemtanúja voltam, hogy elleste a klasszik mászókás szívatást: szándékosan csigalassan ment fel a lépcsőn a csúszdához, kicsit néha vissza is dőlt hogy letuszkolja az utána igyekvőket, s a válla fölött sandított hátra, sikerült-e az ovisokat feltartani. Kénytelen voltam beavatkozni, mielőtt meglincselték volna :D (Hé kisfiú, siess már, nem hallod?!)
Mivel nem tud beszélni, elég nehéz számára a kapcsolatteremtés. Bőszen vigyorog, testbeszél, mutogat és magyaráz, mimikát használ, de azért mégiscsak vérzik a szívem érte.
Ja, és folyton egy rejtélyes Annát keres, kérdezgeti tőlem, hogy Anna? Anna? és pásztáz a szemeivel körbe-körbe.
Ma kapott egy motoros cipővédőt, Ági hozta el nekünk. (Áki atta!)
Utolsó kommentek