Végigturnéztam a hosszú hétvégét.
Az elmúlt négy napot három helyen töltöttük el, és kétszer nem is aludtunk itthon.
Minden látogatásunknak volt valami mondvacsinált oka, (apu szerelni megy, papának már nagyon hiányzom, kell nekem a friss vidéki levegő, meg ilyesmik) de én tudom mire ment ki a játék. Anyunak nem volt kedve főzni, meg háztartást vezetni itthon.
Így aztán végigzabáltuk a rokonokat, és olyan kulináris élvezetekben volt részem a szokásos gyümölcspapik mellett, mint a kolbászos pizza, krémes, és töltött káposzta. Megkóstoltam a mandarint, tömtem magamba felvágottat, és mindent, amit a szüleim is ettek. Márpedig ettek jócskán.
Szüleim bölcs előrelátással mindenütt csak egy-két napig maradtak, tudván, hogy az utánam maradó káosz alig kisebb, mint a Katrina-hurrikáné.
Először Ágit boldogítottuk, remekül állta a sarat. Pedig pisztáciával hintettem teli a szobáját, kiszórtam a virágföldet, zsíros és csokis mancsnyomokat hagytam a fotelon és nem utolsó sorban, szűnni nem akaró ostrom alatt tartottam az éjjeli szekrényt és a dohányzóasztalt.
Másnap nagyapát látogattuk meg. Sikerült kifárasztanom, holott délután még aludtunk is egy jót. Elaltattam a papát. Anyu meg engem, utána meg végre nyugiban elolvasta a Blikket.
Itt sem voltam tétlen. Hosszú időt töltöttem azzal, hogy kis fadarabokat szedegettem ki egy szatyorból, és a szobában egyesével szétdobáltam őket. Anyu szerint ezekkel nem így kell játszani, hanem egymásra kell őket rakosgatni, de ő nem ért az én dolgaimhoz. Azért hagytam tákolni egy kicsit. Mikor megmutatta nekem, akkor jól megcsodáltam a műveit, majd gyorsan szétdobáltam, hátha rájön a játék lényegére, de nem jártam sikerrel.
Ikea-robotokat megszégyenítve teszteltem a szekrényajtókat, jelentem, megfeleltek. A fogantyúk kissé lazák voltak, ezt jeleztem is a papának, aki nyomban megszerelte mindet. Megígérte nekem, hogy kapok tőle ajándékba két szekrényajtót, remélem nem a levegőbe beszélt. Egyébként alakulnak a dolgaim, mert Gyöngyimama egy marék kulcsot ígért nekem, kész Kánaán lesz, ha összejön.
Tehát két nap Gyöngyimamánál, ahol már várt rám Samu kutya. Samu egész jól felfogta, hogy nem szabad a közelembe jönnie, de nálam nem tudták elérni, hogy Samuval ne kokettáljak.
Kicsit ugyan maszatos lett a környék, mikor ettem, de az igazán túlzás, hogy az egész konyhát ki kellett takarítani utánam. És csak háromszor szöktem ki a szobából este, mikor altatni akartak, és nem is messzire.
Mamáéknál is van szuper ajtó, nagyon klassz, mert ablak is van rajta, ahol én kilátok, Samu meg belát, így néha ráhoztuk egymásra a frászt, de nincs harag. Utaztam talicskán, sétálgattam a kertben apu kezébe kapaszkodva, és kicsit ücsörögtem a bébitaxin is. 
Apu készségesen jött aludni velem, mikor elálmosodtam és cipelt, ha nyűgösködtem. Nagyon jól összepasszolunk apuval, mert ő is szeret aludni, csak azt nem szereti, ha reggel fél hatkor kelek. Amúgy mindenre képes, amire anyu, csupán annyi a különbség köztük, hogy apunak sajnos kisebb cicije van, és az ő pocakja csiklandozza az arcomat.
Mindent összevetve, csodásan éreztem magam és egy percet sem unatkoztam. A nyilvánvaló hátrányok ellenére mindenki nagyon várja a következő látogatásomat. A titkom az, hogy kedvesen vigyorgok, és odakoccintom a homlokomat az áldozatoméhoz. Aztán kicsit piszézek vele, és kész is, az ujjam köré van csavarva, összes bűnöm megbocsátva. Így kell ezt csinálni.
Utolsó kommentek