Pedig egész jól kezdődött a napom, apuval és anyuval kocsiba ültünk, és elmentünk a kórházba.
Egészen különleges ajtó van ott, magától nyílik, ha közel megyek hozzá. Igen, jól tippelitek, máson sem járt az eszem, csak azon az ajtón, és folyton meglógtam, hogy vizsgálgassam.
Sokat kellett ücsörögnünk a folyosón, így volt időm összehaverkodni egy kislánnyal. A portásnénikkel is akartam barátkozni, de anya nem engedte, hogy bemenjek hozzájuk a fülkébe. Szerencsére volt nálunk ennivaló is, úgyhogy jól telt a várakozás. Mire sorra kerültünk, már álmos voltam nagyon. Anyu bevitt, egy doktorbácsi, egy nővérke, meg egy olyan ágy volt bent, mint a doktornénimnél, fel is ismertem rögtön és sírtam, hogy ne fektessenek rá, de sajnos hiába.
Kicsomagoltak a pelenkámból, és a nővérke megfogta a lábaimat, a doktor pedig csinált valamit a kukacommal, ami naggggyon fájt.
Ordítottam.
Anyu öltöztetett, én pedig nagyon sírtam és olyan csúnyán néztem a kínzóimra, ahogyan csak tudtam, de ők csak nevettek rajtam, hogy milyen édes vagyok. Doktorbácsi mondta, hogy anyu otthon is piszkálja továbbra is a kukacomat, meg hogy még fogok majd sírni, ne lepődjünk meg.
A folyosón is ordítottam, mindenki nagyon sajnált, anyu pedig majdnem elhagyta a cumimat. Aztán kimehettem azon a szuper ajtón, és kézen fogva sétáltunk egy nagyot, míg apu értünk nem jött. Akkor én aludtam egy hatalmasat a kocsiban.
Otthon viszont kiderült, hogy nem tudok pisilni, mert annyira csípett a kukacomnál a pisi. Ülni sem tudtam, meg odabújni se tudtam anyuhoz, csak úgy, ha álltam az ölében és kitoltam a popsimat, hogy ne érjen hozzá semmihez. Egész este fájt, és nagyon sírtam. Végül kaptam finom orvosságot és aludtam egy jót, de másnap is fájt még a pisilés.
Most már jó, de ha anyu a kukacomat piszkálja, az fáj. Küzdök is ellene nagyon.
Kiderült viszont, -köszönhetően annak, hogy sokat ordítottam teli torokból- hogy titokban kibújt az első rágó fogam! Már ez a kilencedik fogam, felül van, úgyhogy oda a szimmetria. Apa szerint több is jön, mert máshol is nagyon duzzadt az ínyem.
Utolsó kommentek