Ha hisztizek akkor ördög, ha cuki vagyok, akkor tündér. Anyám szerint.
Sokat hisztizek mostanában, naponta.
Tegnap pl háromszor.
Ma csak egyszer, hajnalban, mikor felébredtem negyed hatkor. Apu nagyon ideges a nyári időszámításra.
Ébredés után hagytam még bóbiskolni őket, játszottam egy kicsit. Anyu azóta se tudja kibogozni a kötnivaló fonalait.
Kacérkodós, közvetlen gyerek vagyok. Alapesetben.
Villamoson nagyon szeretek szép lányokkal szemezni és mosolyogni nekik, meg szendézni. Ma majdnem sikerült lecsapnom egy csinos egyetemista lányt a fiúja kezéről. Már teljesen elolvadt tőlem, csak túl hamar értünk a Móriczra. A srácnak meg voltak számlálva a percei.
Anya doktorbácsijánál minden nővér megdicsért, hogy nahát milyen nyugodt baba vagyok, de szépen elücsörgök míg őt vizsgálgatják. Anyu mindenhol sietett közölni, hogy ez csak a felszín. Hallottak volna hajnali negyed hatkor, nem ez lenne a véleményük.
Hát köszi anyu.
Ma vettek nekem új szandit. Kéket. Jól szuperál.
Kaptam nyári sapit is, csak minimálisan csajosat. Jobb nem volt, fiúknak kizárólag baseball sapkát gyártanak, de az anyu szerint nem jó, és szerintem se.
Szerintem persze ez a fehér széles vászonsapka se jó, minek a fejemre mindenféle izé, nem is látok ki tőle.
Tegnap a játszón összehaverkodtam egy ismeretlen anyukával. Biztos klassz anyuka lehetett, mert a kisfiának igazi madzagon húzható dömpere volt, abban hozta a homokozó játékait magával. Gyorsan lecsaptam az anyukára, kértem az ujját és vittem magammal a homokozóba, aztán még a telefonját is elkunyiztam.
De anyu elvette tőlem és bocsánatkérések közepette visszaadta, pedig már olyan jól haladtak a dolgok.
Azért büszkén mondta, hogy általában mindig ilyen kedves és közvetlen vagyok.
Tegnap kaptam tőle egy kislábast kis fakanállal. Főztem benne kis kockákat, utána elmosogattam a mosogató szivaccsal.

Utolsó kommentek