Levi főz.
Minden áldott nap, minden játékával főz. Nemcsak a játékaival, hanem az én konyhai eszközeimmel is. Már a kezdetek kezdetén lopkodta a fazekaimat, a fiókomból a ritkán használt eszközeimet.
Aztán vérszemet kapott és elkanászodott. Lisztet, darát, rizst pancsol szét elképesztő gyorsan és hatékonyan. Sodrófámmal nyújt, reszelőmön reszel. Fazekaimban fakanalammal megkavarja a legót, aztán (ahogy tőlem látta) a lábos széléhez ütögeti a fakanalat, hogy ne csöpögtesse le a nagy semmit. Térül-fordul, s nincs meg a kedvenc műanyag tálam. Egyik sem a hatból. Viszi a tepsiket is. Tányért is, naná. Szeret többfélét főzni, meg összeöntögetni a képzeletbeli masszákat, aztán egyik lábosból a másikba önteni, jaj mellé ne menjen, akkor szentségel. Szerencsére még csak a hangsúly érthető.
Kedvenc részem, mikor a legó/kocka/kislabda/akármi darabokat merőkanállal/nagy fakanállal egyesével egyensúlyozza át egyik edényből a másikba. Összpontosít, cumi tótágast áll a szájában. (Ki nem venné semmi pénzért.) Jobbkezes. (Szerintem. A védőnő szerint 5 éves korára látható biztosan, hogy milyen kezes, de ide a rozsdás bökőt, hogy jobbos lesz.)
Veszélyeskedik is. Kisszékét odahúzza a konyhapulthoz, tűzhely mellé, feláll és csinálni akarja, amit én is. Vágom a hagymát, vágnám, kis kezével nyúlkál és pakolja a hagymadarabokat a lábasba. Elfogyott, hiszti van. Botmixeremet is használni akarja. Ő is segít fogni mikor turmixolok, békeidőben meg ellopja, s látom hogy a fakockákat tunkolja vele. Amit elér a pulton, azt elkommunizálja. Vágom a kenyerét katonákra, nyögök hozzá: jaj, de nehéz vágni, alig viszi a kés ezt a naaagy finom szendvicset. Mostanság már övé a szinkron. Én szeletelek, ő nyög hozzá. Onnan tudom, hogy épp szeletelőset játszik, ha nagy nyögéseket hallok. Kés is kéne neki, perszehogy. Nem adom, ordítás.
Nincs már tabu a számára. Felnyúl a lábasért a tűzhelyre, leteszteli, hogy valóban süt-e a sütő, a szárítóról edényeket szedeget le (borul az egész miskulancia). A hosszúnyelű kedvenc kiskanalammal ma reggel épp a vakolatot kalapálta le az ágy végén a falról. A mai nap kapta meg örök használatra a műanyag cukortartómat is. Az edényszárítóról csórta le, s mikor épp vissza akarta szolgáltatni, akkor ejtette le olyan szerencsétlenül, hogy letört a teteje.
Egy ideig azt hittem, ha kap saját kis főzős játékcuccokat, majd szépen leszokik az enyémekről. Nem ez az egyetlen tévedésem vele kapcsolatban... Azért a lisztszórásról valahogy le kell állítsam, még nem tudom hogyan. A tiltás már nem jön be, majd megpróbálom szép óvatosan egyre több dologba bevonni, csak sajnos még nagyon kicsi az ilyesmihez.
Utolsó kommentek