Levente napjai

Kezdjük ezzel a pásztorkutya dologgal.
Mint minden rendes kisgyerek, én is naponta lemegyek anyuval vásárolni, és ügyeket intézni, mert kell nekem a levegőzés. Hogy játszózni hányszor megyünk, azt nem írom le, mert a Vekerdy szívinfarktust kapna.

Mivel már ügyes vagyok a járásban, és nem esek hasra lépten-nyomon, ezért ha felöltöztem, kimehetek a gangra, míg anyu is gyorsan magára kapja a kabátját és a táskáját, meg bezárja az ajtót. Nagyon szeretek a gangon lenni, mert imádok szomszédolni.
Bekopogok a Zsuzsi nénihez, meg felmászom a Márti néni ablakához és jól megzörgetem az ablakát, ki is nyitja azonnal. Dumcsizok velük, esetleg bemegyek hozzájuk, megnézem a cicáikat, kunyerálok kekszet, meg ilyenek. Ha nincsenek otthon, akkor elcsórom a moppot meg a seprűt és hadonászok velük, vagy kilocsolom a vizet a viráglocsolós üvegből. Ebből is látszik, milyen sokáig készülődik mindig az anyu.

Persze biztosan hamarabb elkészülne, ha nem szaladna folyton utánam, hogy nem szabad, meg óvatosan, meg tedd le, vidd vissza, gyere le onnan, ne rázd a rácsot, gyere vissza, ne menj ki a lépcsőházba, ne csukd be az ajtót, fúj galambkaki. Mint egy rossz puli, egyfolytában a sarkamban csahol mindenért.

Mint már említettem, megbízhatóan járóképes vagyok, ezért tegnap megtettem életem első gyalogos útját, a szomszéd utcai cukrászdába. Apu nagyon jó vendég ott, így hát mindig kapok a cukis nénitől sajtos masnit, vagy pogácsát grátisz. Anyu és apu is velem jött, egyikük előre ment, hogy engem csalogasson a helyes irányba, másikuk meg terelgetett. (Csikkek, házfal, koszos autók, kutyagumik, oszlopok, szembejövők, kétdekás üvegek, kirakatok, bejárati ajtók között lavíroztak velem. Csak egyszer estem hasra, de akkor sem nagyon.)
Szerintem ők fáradtak el jobban, de megérte nekik, mert nagyon boldogok voltak, hogy ilyen ügyes nagyfiuk van, mint én.