Hétvégén dédi beavatott a rendes felnőtt kaják világába. Dédi nem tartja sokra a modern táplálkozási útmutatásokat, így aztán, míg a többiek is ebédeltek, villámgyorsan megkínált némi friss solymári kenyérhéjjal. Mert Solymáron még a kenyér is más.
A kenyérhéj majdnem olyan klassz dolog, mint a cici. Cuppogtam, szopogattam, két marokkal tömtem a bucimba. Nem hagytak nyugodtan táplálkozni, mindig kihúzták a számból, nehogy túlcsócsáljam, újat adtak, másik végét tették a számba, úgyhogy folyton stresszben voltam. Ordítottam is, hogy ne vegyék már el, de anyám nagyon dilis volt és halálra aggódta magát. Kékült-zöldült az idegeskedésben, hogy gyomromig dugom a falatot, megfulladok és hasonlók. Pedig csirkecsontot is kaphattam volna, ha nem olyan ijedezős.
Ez a kenyérhéj tehát igazán döfi ennivaló, nem úgy, mint a gyümölcspapik. Anya most nem tudja mit tegyen, mert kenyérhéjat még nem akar adni a glutén miatt. Meg azt mondja, hogy fontos a sorrend, hiába vagyok már hét és fél hónapos, fokozatosan kell bevezetni az ételeket hogy felkészüljön a szervezetem, nem indíthatunk rögtön oldalassal. (Pedig azt is lehet cuppogni szépen, láttam ám!)
Én mindenesetre a kenyérhéjra szavazok!
Utolsó kommentek