Levente napjai

Tegnap este elmentünk a a keresztapuékért és hazahoztuk őket.
Hoztak nekem finom sajtost, és csokissütit is.

Megfürösztöttek és le akartak fektetni aludni de én nem kértem belőle, nem is voltam álmos.
De anyu rögeszmés lett, úton-útfélen altatni akart, én sírtam és kiabáltam, ő meg hisztizett és apuval veszekedett. Apa is altatni akart, de én nem voltam hajlandó elaludni, neki se.
Kicsit hagytak mindig a székemmel sétálni, hogy elfáradjak végre, és ha kicsit is laposat pislantottam, már húztak is magukhoz, hogy csicsi. Keresztapu mesélt nekem, keresztanyu is odabújt és simogatott, de nem adtam meg magam.
Nem csicsiztem.
Éjfél előtt anyám már majdnem elaludt, de én még meneteltem.

Éjfélkor azon tanakodtak, hogy éjfél van-e, melyik csatornán mikor van éjfél, keresték a pezsgőt, főni rakták a virslit, átjöttek a szomszédnénik, jól megpezsgőztettük őket is, nekem nem adtak bezzeg, pedig szépen kivetem a cumimat és tartottam a számat.
(Akkor már megettem fél kiló sajtost, vacsiztam rendesen, ettem még ilyen-olyan sütit, ittam fél liter vizet és fél liter ivólét, viszont a sörből sem kaptam.)

Kész lett a virsli, anyuval habzsoltuk felesben. Mindenki állva, egy tányérból tunkolt, ilyen malacokat még nem láttam.
Kikapcsoltak mindent, apu és anyu jött velem aludni én pedig elájultam.  Anyu szintén.  Apu meg trécselt a keresztékkel még sokáig, ezt reggel hallottam.

Reggelre minden fehér lett és potyogott a fehér egész nap. Hideg volt és vizes, és ha megfogtam, elmúlt a fehér, csak a hideg és a vizes maradt. Apa ígérte, kapok szánkót!