Felbolydult az életünk, semmi sem a megszokott mederben zajlik.
Úgy indult, hogy aput nem láttuk napokig, anyu meg egyre feszültebb lett. Aztán két olyan nap jött, amikor a kocsiban és bevásárlóközpontokban laktunk, ettünk, aludtam. Börgerkinges szendvicset ebédeltünk, a hús nem jó, a majonézes zsemle viszont nagyon finom.
A rákövetkező nap nagyon hosszú volt. Előkerült a porszívó, ősi ellenségem, és apa végigzajongta vele az egész kéglit. Én meg menekültem előle. Anyu egész nap rám se bagózott, csak főzött és sütött. Na jó, enni azért adtak, meg el is altattak, de ezen kívül semmit se foglalkoztak velem. Délutánra, amikor már épp tűrhetetlenné vált a helyzet, apu elővett egy zöld micsodát. Kihajtogatták és felrakák az asztalra, aztán mindenféle mütyüröket aggattak rá. Ebben én is segíthettem nekik, de a játéknak elég buta szabályai vannak. Először is, nem szabad tépkedni a zöldet. Kicsit se szabad tépkedni, titokban se. Csak rárakni lehet a dolgokat, levenni nem. Megkóstolni se szabad. Na így tök hamar vége is lett a játéknak, pedig ha közben leszedhettem volna néhány díszt (anya mondta, hogy díszítünk, hogy szép legyen a fa) akkor sokkal tovább tartott volna a móka. A végén még kis lámpákat is feltekertek a fára, ettől világított az egész, lekapcsoltuk a villanyt és néztük, de megfogni ezt se lehetett, ennyi tiltástól teljesen frusztrált leszek. Ezt a kreálmányt anyu elnevezte karácsonyfának, és mondta, hogy ajándék is lesz, ha hoz a Jézuska.
Azt hiszem nem hozott, ellenben Anya a fa alá tett egy hatalmas könyvet, Zsuzsi néni átjött egy szatyorral, az is odakerült, meg a Kata is hozott egy szép piros, szalagos csomagot, azt is alátették. Jézuskával nem találkoztam, szerintem elfelejtette, hogy vendégségbe hivatalos, de szüleim se izgultak miatta, nem is hozták szóba többet.
Na mikor már nagyon éhes voltam, szépen megterítettek. Tányérral, még papírt is tettek mellé. Ez nagyon furcsa volt, hogy nem állva ettek, meg a tévé előtt, vagy a számítógépnél.
Az ennivaló szuper volt, husi, szaft és palacsinta. Hagyták, hogy egyedül egyem, mert nem tudták olyan gyorsan adni a falatot, mint kellett volna. Kicsit később eltakarták a szemüket, folytottan vinnyogtak és nem is mertek rám nézni. Naná, még a fülemen is pörköltszaft csöpögött. Vacsi után közvetlenül hajmosás következett, ez is rendkívüli dolog volt, na meg az, hogy nem a kádban történt, hanem apa kezében, a levegőben lógva, kézmosás címszó alatt.
Aztán elmentünk papához, elég álmos voltam és elég késő is volt, de ez egy nem normális nap volt, mint már írtam. Papától is kaptam egy nagy szatyor becsomagolt holmit, nekem kellett feltépkedni a papírt. Volt benne egy vödör kocka, azt gyorsan elpaníroztam a földön, jól be a kanapé alá is, nem végeztem fele munkát. Kaptam egy faházat, zörgött benne egy rakás kocka. Van egy ajtaja is, kinyitom, becsukom, kiszedem és belerakosgatom a kincseimet, felmarkolom a házikót és hurcolom végig a lakáson, irtó klassz játék. (Minap fejbe vágtam vele az anyut, nagyon sírt szegény, nem is értettem hirtelen mi a baja. Hüppögte hogy fáj, meg nem szabad, meg óvatosan, és eldugta a házikómat. Nem nagyon, mert gyorsan megtaláltam, de nem csapkodok vele azóta.) Papa nagyon elhalmozott újdonságokkal, mert kaptam egy rakás zenélő holmit is. A mostani kedvencem egy kis fadarab, amibe erősen bele kell fújni és nagyon szép hangot ad, de ezt úgy kell a számba venni, mint egy csontot, nem úgy, mint a zenélő botot. Anya kedvence egy színes zenedolog, szépen csilingel, ha fabottal ütögetjük. És van benne két rumbatök, ezt a papa mondta, hogy így nevezik, nagyon jól lehet dobálni őket, egyébként olyanok mint két csörgő. Anya nagyon örült a játékaimnak, egész jól eljátszott velük.
Mire hazamentünk már nagyon álmos voltam, nem is emlékszem, hogyan mentem aludni.
Másnap nem játszhattam az új cuccaimmal, mert felöltöztettek, anyu kicsípte magát, apa rendet rakott meg takarított és elutaztunk a Gyöngyimamához, hát ott nagy buli volt éppen. Ott is volt karácsonyfa, csak ott kaját is raktak a fára, azokat gyorsan lelopkodtam én is, meg az unokatesóim is. Ebédeltünk finomat, sok-sok husi volt, meg répa, meg krumplipüré, meg másféle husi, meg harmadikféle husi, durranásig ettem magam. Itt is volt sok pirospapíros csomag, az enyém volt a legnagyobb. Hatalmas autó volt benne, ami magától megy, tologatni se kell, csak egy kis dobozt nyomkodni. Apa teljesen odáig volt tőle, hosszasan játszott vele, néha azt is megengedte, hogy én is lökdössem egy kicsit az autót. Unokatesóim is kaptam ilyet, csak másféle autót, tele volt a lakás zümmögő autókkal, amik maguktól mentek. Elég hamar elfáradtunk az autózásban, ezért apával és anyával elmentem aludni, (ez is milyen furcsa, hogy anyu nappal alszik velem) mire felébredtem, már elmentek az unokatesók. Mamánál aludtunk, zsíroskenyeret vacsiztam virslivel, tökéletes párosítás, csak ajánlani tudom. Aludni azt nem akartam, ezért lemásztam az ágyról és olajra léptem, de mindig elcsíptek a folyosón. Mamánál nagyon jókat lehet sétálni, meg felfedezni, mert nagyon nagy háza van. Csak sose hagyják. Samu szegény minden jóból kimaradt, az ajtóban vigyorogtunk egymásnak, de hiába nem tudtam kinyitni neki, hogy beengedjem.
Másnap megint útrakeltünk, a papáéknál kötöttünk is ismét, kérem megérte elmenni, mert lekváros palacsintát ebédeltem, soha jobb menüt, mint ezekben anapokban, nem ettem még. Eljöttek a dédiék és a nénnye is, anya unokatesói is, és tőlük is kaptam játékokat, biztos szülinapom van megint. Nagyon jót játszottam velük. Egyfolytában ölelgetett valaki, vagy a dédi, vagy a nénnye, vagy a Bogi, kukuccsoltak, csikiztek, dobáltak, kedvem szerint.
Délután a Józsipapánál voltunk, mire ideértünk elájultam anyu karjában a fáradtságtól, mikor felébredtem, akkor láttam, hogy az unokatesóim is eljöttek, jót kajáltunk, naná hogy husi volt krumplipürével, jól esett a palacsintára.
Még egy nap mászkálás volt, azóta itthon vagyunk. Apa is. Végre van időm kipróbálni az új dolgaimat. A kaja színvonala sajnos nagyot zuhant, pizza van, meg parasztreggeli,a szokásos gyümölcspapikkal, de azért élvezhető. Volt pár nap, mikor anya bemászott az ágyba és nem tudtam kicibálni se én se apu, nem főzött, nem mosott, nem takarított és főleg nem rakott rendet. Káosz volt itthon, apának kellett a sarkára állnia, hogy felszámoljuk a zűrt. (megint elővette a porszívót, tejóég remélem ebből nem csinál rendszert.)
Ma családi ebéden voltam.
A dédiéket egy tenyérlenyomatos képpel leptem meg, a nagypapát meg tappancsos képpel.
Ettem fánkot meg húslevest meg fokhagymás sütit.
Kaptam egy kazal játékot.
Mindenki játszott velem.
És az Artúr lelopta rólam az új kesztyűimet amíg aludtam és elrágta a madzagját.
Érdekes dolgok történnek itthon mostanában.
Az hagyján, hogy szüleim egyre többször keverik össze egymást és reggel anyu megy el itthonról, apu meg marad velem.
Azzal sincs baj, hogy piros izék lógnak fentről, meg szúrós zöld van az asztalon.
De egyik este anyu az ablakba rakta a cipőmet. Magyarázott valamit egy kedves öreg bácsiról, megigazgatta a cipőfűzőt és titokzatosan becsukta az ablakot. Biztos nem akarta hogy játszak a cipőmmel, mert akkor szokta így elrakni a dolgokat.
Aztán reggel teli volt mindenféle érdekes dologgal a bakancsom, de erre csak akkor jöttünk rá apuval, mikor indulni akartunk szerelni és sehol sem találta a cipőmet. (Mert az anyu mindig mindent elpakol ugye.)
Este tudtam csak tüzetesen szemügyre venni a holmikat, mikor hazaértünk. Volt két gömbölyű ehető labda, de azokat nem szeretem annyira, meg volt csoki, abból meg nem adtak. (csak apu egy kicsit, de csak anyu háta mögött.) Aztán volt játék, szétszedős eldobálós fajta, és sok kis botocska piros papírban. Ez nem tudom mire jó, mert nem finom, nem gurul és belefújni se lehet. Egyedül csapkodásra alkalmas, de akkor meg potyognak belőle darabok.
És most már nincs is meg, biztos ezt is anyu dugta el.
Az a helyzet, hogy mostanában egyre több konfliktus támad köztem és szüleim között. Ennek oka, hogy igen eltérő elképzelésekkel rendelkezünk az élet alapvető kérdéseiről.
Vegyük például a beszédet.
Az nagy tévedés, hogy én nem tudok beszélni. Igenis tudok, csak nem értik meg. Rengeteget beszélgetek velük, hogy fejlődjenek. Sőt, ha valamit elsőre nem értenek meg, hosszan elmagyarázom nekik. Nem habozom megosztani hirtelen támadt fontos gondolataimat sem, akár félálomban is kiveszem a cumit a számból, hogy közöljem a dolgot. (Aztán viszateszem a cumit a számba, elvégre álmos vagyok.)
Mégis, mindenkinek azt mesélik rólam, hogy még semmit sem mondok.
Ennél problémásabb terület a játék.
Az algoritmus a következő:
Találok valami szuper játékot, apuanyu meg azt mondják nem szabad. Ezt ismétlik többször is, én pedig hiába mutatom, és győzködöm őket, hogy de igenis ez jó játék, a vége mindig az, hogy elveszik tőlem, vagy arrébb raknak. Ilyenkor csak egy eszközöm marad a meggyőzésre, és ezt nem félek használni: az ordítás. Néha bejön, néha nem, de mindig megpróbálom.
Anyunak egész érdekes elméletei vannak arra, hogyan is tántorítson el engem a tilos játékoktól, és/vagy a hisztizéstől.
Most leírom, mert múltkor részletesen kifejtette apunak, mindent megjegyeztem.
Úgy gondolja, hogy a _szerintem_ izgalmas játékot elveszi tőlem, és _kicseréli_ egy olyanra, amit _ő_ érdekesnek tart. Példával illusztálva:
Apa telefonját sikerül megkaparintanom, erre szélvészként jön anyu, kamumosoly az arcán és kikapja a kezemből a klassz telefont, majd az orrom alá dug egy piros kockát. És elvárja, hogy játsszak azzal. ???
(Be kell vallanom, néha sikerül _valóban_ érdekes dolgot találniuk, de ez elenyésző.)
A könyvekről sem egyezik a véleményünk.
Anyu szerint úgy kell velük játszani, hogy kinyitjuk és nézzük őket, meg összevissza beszélünk mellé. Aztán bökdösi a lapokat és engem is erre kér. Néha segítek neki bökdösni, de csak ritkán kapok igazi dicséretet. Ki érti ezt?
Ettől függetlenül a könyvekkel nagyon jól lehet játszani. Például irtó jó ledobálni őket a polcról. Szoktam gyakorolni, mert egyesével ledobálni teljesen más, mint a fél polcot lesöpörni egy mozdulattal. Ezt mindig gyorsan kell játszani, mert nyomban ott terem valaki és "jajjaj nem szabad szegény könyvnek baja esik" mondókába kezd, engem arréb rak, könyveket visszapakolja. (Apa nem pakolja vissza.)
A másik jó játék pedig a könyvek lapozgatása. Elölről hátra és hátulról előre, egyenként, és többet egyszerre. Van kis lap, nagy lap, puha lap, kemény lap, mintás és rajzos és üres, mind-mind másmilyen. Ezt a játékot már nem üldözik annyira, csak akkor, mikor hajtogatni akarok, vagy tépkedni. (mert annak olyan jó hangja van) Sőt, anyu megmutatta, hogy egész gyorsan is lehet ám lapozni, és akkor még szél is fúj.
új kedvenc kajáim:
Finomságok még:
kétforintos, akármilyen csomagoláson a vonalkód, popsikenőcs, gyufásdoboz, babafésűm nyele, kulcsok, alufóliadarabkák, cellux
Utóirat: ma éjjel egyedül aludtam a helyemen. Reggel szépen kimásztam az ágyamból és összerámoltam a szobában, mert túl nagy rend volt. Aztán kicsit csapkodtam a szekrényajtót, vegyék már észre apuék, hogy reggel van és éhes vagyok...
Utolsó kommentek